2009. augusztus 8. – Dupla holland és orosz siker a junior Európa-kupán - Tiszaújvárosé az idei egyetlen európai világkupa-futam

A 11. TVK Triatlon Nagyhét szombati, nyolcadik napjának második jelentős eseménye a 12 ország, mintegy száz versenyzőjét felvonultató ETU Triatlon Junior Európa-kupa futam volt, mely Triatlon-Mix néven nyílt versenyként is szerepelt a programban. Az 1990-93-ban született juniorok között a lányoknál kettős holland, míg a fiúknál dupla orosz siker született. Az egyetlen magyar érem a harmadikként zárt Balogh Barbara nevéhez fűződik.

A tiszaújvárosi rendezők a már jól bevált recept szerint a sprint távot mixelték össze. Így a délután 3 órakor, a Phőnix Hotel elől rajtoló férfi mezőny tagjai 2,5 km futással kezdtek, hogy visszaérkezve a kiindulási helyükre, kerékpárra pattanjanak és tekerjenek 10 km-t. A második váltás után a Dísztó várta a résztvevőket, ahol jöhetett a 750 méter úszás. A partot érést után ismét irány a depó, hogy következhessen a második 10 km kerékpározás. Miután másodszor is letették gépjüket a sportolók, már nem volt más hátra, „csak” egy gyors 2,5 km-es futás.

Az első váltásnál a horvát Ivo Maric, a tiszaújvárosi színekben versenyző Balogh Bence és az orosz Andrej Brukhankov volt az első három sorrendje. Ezt követően a holland Marwin Ledema vitézkedett, de ott tekert a nyomában a bajai Végvári Ádám is. A legjobb úszóidőt, 9:12 percet a namíbiai Abrahm Louw érte el, míg a második kerékpározáson az osztrák Alois Knabl bizonyult a leggyorsabbnak, de mivel nem tudott jelentős előnyt kiharcolni, így a futógépek bedarálták őt is. A verseny végül is kettős orosz sikerrel zárult, nyert Dmitrij Esaulev, megelőzve honfitársát, Vjacseszlav Pimenov-ot és a dél-afrikai  Louw-ot.  A legjobb magyar a hatodikként célba érkező Végvári Dávid (Mogyi SE), míg a legjobb tiszaújvárosinak a kilencedikként zárt Hankó Gábor (TVK-Mali TK) bizonyult.

Balogh Barbara felfutott a dobogóra!

A lányoknál a holland Caelers-testvérek már az első futásnál a kezükbe vették a kezdeményezést, de  előbb Pap Eszter, majd Balogh Barbara  az úszáson és a második kerékpározáson alaposan a nyomukba eredt, jelezvén, hogy ők is beszállnak az élcsoport küzdelmébe. A második kerékpározás közben Maaike Caelers gyorsabb tempóra váltott és ellenállhatatlan második 2,5 kilométeres futásával, melyet 7:38 perccel meg is nyert, megszerezte az Európa-kupa futam elsőségét. Balogh Barbara kiválóan osztotta be erejét, melyből jutott a finisre is. A remek hajrá jutalma egy EK-bronzérem lett, míg Pap Eszter az előkelő hatodik helyet érdemelte ki. 

Eredmények

ETU Junior Triatlon Európa-kupa futam, Tiszaújváros:

Férfiak (63 induló): 1. Dmitriy Esaulev (orosz) 51:09 perc, 2. Vjacseszlav Pimenov (orosz) 51:15, 3. Abrham Louw (namíbiai) 51:19, …6. Végvári Dávid (magyar) 51:55, …9. Hankó Gábor (magyar) 52:32, …17. Búza Bence (magyar) 53:05, 18. Borsányi Dániel (magyar) 53:08, 19. Balogh Bence (magyar) 53:13, 20. Hankó Dávid (magyar) 53:17, 21. Iván Márk (magyar) 53:29, …24. Straub Róbert (magyar) 54:19, …26. Halász Robin (magyar) 54:45, …28. Balogh Máté (magyar) 55:33, 29. Sörés Dávid (magyar) 56:08, …33. Bacsa Máté (magyar) 56:30, 34. Tóth Viktor (magyar) 56:31, 35. Pósa Szabolcs (magyar) 56:46, …40. Magyarosi Zoltán (magyar) 57:25, …42. Bácsi Bálint (magyar) 57:56, 43. Filep Alex (magyar) 58:09, …46. Erdős Péter (magyar) 58:55, 47. papp Richárd (magyar) 59:07,…61. Süvöltős Bence (magyar) 1:19:25.

Nők (29 induló): 1.  Maaike Caelers (holland9 56:44, 2. Anouk Caelers (holland) 57:17, 3. Balogh Barbara (magyar) 57:20, …6. Pap Eszter (magyar)  58:09, 7. Szakály Zsófia (magyar) 58:37, …9. Horváth Sára (magyar) 58:59,…11. Horváth Rita (magyar) 59:22, 12. Varga Réka (magyar) 59:59, 13. Takács Anna (magyar) 1:00:31 óra, 14. Resál Zsanett (magyar) 1:00:40, …18. Szabolcsi Fruzsina (magyar) 1:01:44, 19. Varró Anna (magyar) 1:02:43, …23. Boros Zsófia (magyar) 1:02:53, 24. Hódi Mercédesz (magyar) 1:03:00, 25. Sávolyi Sára (magyar) 1:03:47. 

A szombati szabadidősportról

Visszatérve egy kicsit a szombatra, a 11. TVK Triatlon Nagyhét  8. napjának szabadidősport programja a Tiszaújvárosi Turista Triatlonnal (TTT 40) indult. A Kazinczy Általános Iskola udvaráról 98-an indultak neki a 9,2 km gyalog-, 6,5 km vízi- és 29 km kerékpártúra teljesítésére, melyre 7 óra volt szintidő. Valamennyi induló újabb tombolaszelvénnyel gazdagodott a célban.

 A kínálatban újdonságot jelentő, 16 páros részvételével lebonyolított  lábtenisz versenyen a Bodnár Mihály Farkas Bertalan kettős vitte el a győzelmi pálmát. A második helyet Lukács Zoltán és Farkas József passzolta ki, míg a megosztott harmadik hely a Száraz László, Szabó Gyula és a dr. Heiszman Géza, Bátori Imre duónak jutott.

 A streetball tornára 15, egyenként  négy tagú csapat jelentkezett. A 14 év alatti fiúknál a „Zsákolók”,  „Dobj, ha tudsz!”, „ Széchenyi Blues” sorrend alakult ki. A női kategóriában nyert a „Rád bízom!” a „Sárkánykák” és a „Mix” együttese előtt. A felnőtt férfiaknál a „Tiszta szégyen” bizonyult a legjobbnak, megelőzve a „TVK BT” és a „Melegfront” kvartettjét.

Este a KGST zenekar játszott, majd a holnapi világkupa résztvevőinek köszöntése után jött a nagyon sokak által áhítattal várt legendás Piramis együttes koncertje.

A vasárnapi program

A tiszaújvárosi  11. TVK Triatlon Nagyhét csúcspontját az augusztus 9-én, vasárnap megrendezendő 13. ITU TVK Triatlon Világkupa jelenti, melyen 29 sportolói állnak rajthoz. A hölgyek délelőtt, 10.30-kor kezdődő futamán 48 az indulók száma, míg a férfiak  13.30-kor induló versengésére 82 tagú  „mamut mezőny” verbuválódott. A sportolók, sportvezetők által a világon egyedülinek tartott hangulatú  verseny különlegességéhez tartozik, hogy Európában a tiszaújvárosi az egyetlen a 2009-es világkupa-sorozatban!

A délelőtti női  futamon az új-zélandiak 2006-os U23-as világbajnokság bronzérmese, Nicky Samuels, az idei Óceánia-bajnokság 4. helyezettje, az ukrán Yuliya Sapunova, 2009 U23-as Európa-bajnoka, a 2007-es tiszaújvárosi világkupa negyedik helyezettje, vagy a dán Helle Frederiksen, az idei, Ferrol-ban megrendezett Európa-kupa győztes, Tiszaújváros 2007-es ötödikje egyaránt az elitben zárhat. Rajtuk kívül a francia Charlotte Morel is befutó lehet, aki Márkus Gergely versenyigazgatónak is a titkos favoritja.   

A férfiak kora délutáni küzdelmében az ausztrál Erin Densham, 2003 U23-as világbajnoka, a tavalyi felnőtt világbajnokság 4. helyezettje, a pekingi olimpia résztvevője, az orosz Dmitry Polyansky, az idei világbajnoki sorozat Tongyeong-i állomásának 3. helyezettje, a 2009-es U23-as Európa-bajnokság győztese, a Dextro Energy – Triatlon Világbajnoki-sorozat jelenlegi hatodik helyezettje, a szintén orosz Alexander Brukhankov, az idei U23-as Eb 3. helyezettje, a világbajnoki sorozat hamburgi állomásának bronzérmese, a Dextro Energy – Triatlon Világbajnoki-sorozat jelenlegi tízedik  helyezettje, a szintén auszi James Seear, a a 2008-as Óceánia-bajnokság bronzérmese, a Bundesliga összetett  versenyének 4. helyezettje, a francia Aurelien Raphael, 2007 junior világbajnoka viheti a prímet, de számolni kell az ukrán Vladimir Polikarpenko-val is, aki 2003-ban nyerni tudott Tiszaújvárosban, ahol korábban egy-egy ezüstöt és bronzot is begyűjtött.

A magyarok

Ami a mieinket illeti, a  világkupán az olimpikon Szabó Zitán (DSC-DSI)  kívül Kovács Zsófiának (GYÖTRI), Szabó Zitának (DSC-DSI), Szalay Szandrának (ORTRI), Tóth Zsófiának (Kropkó TC) és Vanek Margitnak (Budaőrsi TE),  míg a háromszoros olimpikon, 2000-ben Tiszaújvárosban bronzérmes Kuttor Csabának (Uniqa-Újbuda TC), Bajai Péternek (Mogyi SE), Király Kristófnak  (Uniqa-Újbuda TC)  Fecskovics Attilának (DSC-DSI), Pocsai Balázsnak (DSC-DSI), Rendes Csabának (UTE), Török Dánielnek (TVK-Mali TK), Török Alfrédnak (TVK-Mali TK) és Vanek Ákosnak (Budaőrsi TE) szurkolhatunk majd.

Király Viktor után tűzijátékkal zárnak

A versenyeket követően 16 órától lehet a Városháztéren „Vasárnapi estebédezni”, mellyel párhuzamosan a Triatlon Regtime Band muzsikál a színpadon. A szabadidősport események teljesítésével gyűjtött tombolaszelvényeket 19.45-kor sorsolják ugyanott. 20.30-kor a „Megasztáros” Tóth Gabi énekel, ez után pedig a 13. ITU TVK Triatlon Világkupa-futam ünnepélyes eredményhirdetésére várják az érdeklődőket. 22 órakor az idei „Megasztár” győztese, Király Viktor lép a közönség elé, míg a nagy menetelés zárása a hagyományos tűzijáték lesz.