2009. augusztus 7. – Ezernél is többen a dupla-futónapon

560 amatőr után 518 rendszeresen futó sportember népesítette be a mai napon Tiszaújváros centrumának útjait, vagyis a 11. TVK Triatlon Nagyhét hetedik napján, a dupla futónapon ismét ezernél többen mozogtak. A Jabil 1/3 Maraton pénzdíjas futóversenyen, mely egyben a Jabil 3próba nyitánya is volt, Kovács Ádám és Fuchs Renáta nyert, míg a váltóknál a Buda-Cash Békéscsabai AC legényei arattak fölényes győzelmet.

A 11. TVK Triatlon Nagyhét rendezői csapata minden esztendőben – a nagy menetelés idején – hétközi alkalommal szervez egy közös vacsorát, ahol a hétvégi hajrá előtt lehetőség nyílik egy kötetlen hangulatú, baráti beszélgetésre is. Koscsó Lajos, a Szervező Bizottság elnöke, Tiszaújváros polgármestere csütörtökön is a szokott helyre, a Phőnix Hotel mellett felállított sátorba várta az „övéit” és vendégeit. Örömmel fogadták el a mindig jó hangulatú estére szóló meghívást a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) vezérkarának jelenlevő tagjai, élükön Enrique Quesada csapatvezetővel.

Délután 5 órakor előbb a Nagyhét  tombolaszelvény-vadászai foglalták el a futópályát, hogy hétfő után ismét maguk mögött hagyják a már ismerős 2 kilométert. A rendezők ezúttal is szép számú, egész pontosan 560 darab szelvényt oszthattak ki. 

Az edzettebbek közül jó néhányan bemelegítésnek szánták ezt a távot, hogy nem sokkal később odaálljanak a Jabil 1/3 Maraton elnevezésű pénzdíjas futóverseny rajtjához is. A 14 km teljesítésére egyéni és négy tagú váltóban is lehetőséget kínáltak a házigazdák. Mivel az esemény egyben első állomása volt a Jabil 3próba névre keresztelt szabadidősport eseménysorozatnak, a teljes távot egyedül maguk mögött hagyó 247 sportember  6, míg a 39 váltó tagjai, illetve a 115 egy körös (3,5 km)egyéni résztvevő 3-3 pontot regisztráltathatott  próbakönyvébe.   

Kovács és Fuchs ,,aranya”

Az etióp,  kanadai és román futókat is felvonultató  Jabil 1/3 Maraton pénzdíjaiért versengő sportolók közül a férfiaknál fél távig egy hatos élboly próbált mind jobban ellépni a többiektől, majd a harmadik körben feleződött az élcsoport. Ekkor Tóth Tamás, Kovács Ádám és Erkolo Ashenafi volt az időmérő szőnyegen áthaladók sorrendje. Az utolsó körben Kovács Ádám még egy fokozattal  feljebb kapcsolt, melyet két társa nem tudott átvenni, így a célegyenesbe magabiztos előnnyel érkezett meg az egri sportoló. Érdekesség, hogy a miskolci Tóth Tamás is begyűjtötte a hazánkban és külföldön is számos győzelmet elérő afrikai fiú „skalpját”, aki végül harmadik lett.

 A  hölgyeknél a Fuchs-testvérek közül Renáta fél perc előnnyel érkezett vissza elsőként az első körről Dóra előtt. A második és harmadik 3,5 km végén szintén a budaőrsiek mindössze 14 éves sportolója haladt az élen. A hajrában Aradi Bernadett közel fél percet faragott le hátrányából, másfél másodperc azonban megmaradt, így ezúttal meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A harmadik helyet kiérdemlő Szűcs Barbara Viktória egy perccel később lépett fel a céldobogóra.

A négy tagú váltók versengésében kezdettől fogva nem volt kérdés az első hely sorsa. A Buda-Cash Békéscsabai AC kvartettje körről körre növelve előnyét, 2:40 perccel megelőzve a második pozícióban záró Deniel Gyúr csapatát, könnyedén hódította el az elsőséget.

A 14 km-es férfi 1-6, a női 1-3 és a váltó 1-3. helyezettje pénzdíjazásban részesült.

Győztes-szavak

Fuchs Renáta: -  Meglehetősen sokat készültem erre a versenyre a Budaőrsi TK triatlonosaként. Az első körben a húgom, Dóra vezetett fel, ő diktálta a tempót, majd egy férfi versenyző mögött haladtam. A táv második felét is jól bírtam, az utolsó körben különösen jól éreztem magam, ennek köszönhetem a hajrá-győzelmemet.

Kovács Ádám: - Az augusztus második felében, Miskolcon megrendezendő tájékozódási futó világbajnokság az idei főversenyem. Ez az erőpróba nagyszerűen szolgálta a felkészülésemet, a vb-ig már nem is állok rajthoz sehol, az teljesen más műfaj, de igyekszem ott is helytállni.

Eredmények

Jabil 1/3 Maraton, férfi egyéni (14 km): 1. Kovács Ádám, 43:33, 2. Tóth Tamás, 43:55, 3. Erkolo Ashenafi, 44:08, 5. Kedves Roland, 45:13, 6. Józsa Gábor, 45:41.

Női egyéni (14 km): 1. Fuchs Renáta, 55:34 perc, 2. Aradi Bernadett, 55:35, 3. Szűcs Barbara Viktória, 56:35, 4. Lauf Kinga, 57:25, 5. Walkó Andrea, 58:44, 6. Fuchs Dóra, 59:17.

3,5 km, férfi abszolút: 1. Csermely Gábor, 13:48, 2. Guba János, 13:59, 3. Kusnyír Péter, 17:39.

3,5 km, női abszolút: 1. Szonda Kornélia, 17:10, 2. Úri Katalin, 17:11, 3. Vízi Viktória, 17:29.

Váltó: 1. Buda-Cash Békéscsabai AC, 42:41, 2. Deniel Gyúr, 45:22, 3. Nyíregyházi Vasutas SC ,,B”, 51:48. 

„Aratott” az ABBA-show

A dupla futás után a Városháztérre kilátogatók nosztalgiázhattak egy jót Kovács Katival, aki az elmúlt évtizedek slágereit hozta el a tiszaújvárosi közönségnek. A Jabil 1/3 Maraton 20.30-kor kezdődő eredményhirdetését követően a várva várt ABBA The Show – Ihave a Dream előadói foglalták el a színpadot. A tér ekkorra már olyannyira megtelt, hogy moccanni sem lehetett.

Junior Európa-kupa és a „többiek”

A Nagyhét  szombati 8. napja az eddigieknél is mozgalmasabbnak ígérkezik. A Tiszaújvárosi Turista Triatlonra vállalkozók 8-10 óra között a volt Kazinczy Általános Iskola udvaráról indulhatnak neki a 9,2 km gyalog-, 6,5 km vízi- és 29 km kerékpártúra teljesítésére, melyre 7 óra szintidő. Valamennyi induló természetesen újabb tombolaszelvénnyel gazdagodik. A programban újdonságot jelentő, 14 év alatti és feletti kategóriában kiírt  lábtenisz verseny 9 órakor kezdődik a Phőnix Hotel melletti nagy parkolónál, ahol 10 órától a három kategória (14 alatti fiúk, 14 év feletti nők és férfiak) képviselőit váró streetball torna is kezdetét veszi. 

A gyerekeket 10 órától a Három kismalac című báb- és mesejáték szórakoztatja.

A világ első akkreditált edzőközpontját avatják

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) a világon elsőként, hivatalosan akkreditált „Nemzetközi Edzőközponttá” nyilvánította a Tiszaújvárosi Sportcentrum triatlonos bázisát. Az erről szóló ünnepséget is augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor tartják meg a helyszínen, melyen a már többször a városban edzőtábort vezető dél-afrikai  Libby Burrel, az ITU sportágfejlesztési igazgatója leplezi le az emléktáblát.

12 ország fiataljai az Ek-futamon

Délután 3 órakor kezdődik a a belvárosban az ETU Triatlon Junior Európa-kupa futam (Triatlon-Mix). A 2,5 km futásból, 10 km kerékpározásból, 750 m Dísztó-úszásból, 10 km kerékpározásból és 2,5 km futásból álló viadalra 12 nemzet, csak nem száz sportolója nevezett. A jelentős létszámot képviselő magyar csapat tagjai remélhetően többen is harcban lesznek majd a dobogós helyekért.

A Piramis az újvárosi színpadon!

Este 6 órakor a KGST zenekar birtokolhatja majd a főtér színpadát, melyen két óra múlva köszöntik a vasárnapi 13. ITU TVK Triatlon Világkupa résztvevőit. Nagyon sokan várják a legendás Piramis együttes fellépését, mely 20.30-ra van időzítve.