2009. augusztus 3. – Tiszaújvárosban az ETU-elnöke, Emilio Di Toro

A hét első napján befutottak az első vendégek - köztük két prominens is – Tiszaújvárosba, az augusztus 9-ig tartó 11. TVK Triatlon Nagyhétre.

Megérkezett az olasz Emilio Di Toro, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) nemrégiben, Hollandiában megválasztott új elnöke és szintén a Tisza-partján van már a görög Thanos Nikopoulos, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) technikai igazgatója. Hétfő óta a helyszínen tartózkodik a dél-afrikai junior triatlon válogatott is,  melynek tagjai múlt hétvégén a törökországi ETU Triatlon Junior  Európa-kupa futamon indultak, míg az azonos elnevezésű szombati, Tisza-parti nemzetközi viadalig, ahol szintén rajthoz állnak, Tiszaújvárost választották felkészülésük helyszínéül.

Az ITU csapatvezetője, a spanyol Enrique Quesada, a dél-afrikai Libby Burrel, az ITU sportágfejlesztési igazgatója és a hellén földről érkező Andreas Galanos, az ITU technikai delegátusa egyaránt szerdán foglalja el szálláshelyét Tiszaújvárosban.

Közel ezren az első futáson!

A Nagyhét  hétfői folytatásban este 6 órától a futás kapott főszerepet. A Phőnix Hotel parkolójánál nem kevesebb, mint 912 vállalkozó szellemű állandó és ideiglenes városlakó teljesítette a vasárnapi, 13. TVK Triatlon Világkupa futópályáján kijelölt 2 km-es kört. Ott volt a karon ülő gyerekektől a nagymamákig, nagypapákig minden korosztályt felvonultató mezőnyben és ha már ott volt, könnyedén abszolválta a penzumot Koscsó Lajos, a Szervező Bizottság elnöke, Tiszaújváros polgármestere és dr. Márkus Gábor főrendező, a TVK-Mali Triatlon Klub elnöke is.

A testmozgás után előbb a Club 96’ Fiatalok Egyesület musical műsorát tekinthették meg az enyhülő kánikulában a Városháztérre kilátogatók, majd ezt követően a No Thanx együttes szórakoztatta a szép számú publikumot.

Kedden jöhet a bringázás

A 11. TVK Triatlon Nagyhét keddi folytatásában a kerékpározás veszi át a képzeletbeli ,,stafétabotot”. A Phőnix Hotel mellett 17 órától lehet jelentkezni a vasárnapi, 13. ITU-TVK Triatlon Világkupa kerékpáros pályáján kijelölt 5 km-es táv teljesítésére. A rajt 18 órakor lesz, ugyanott. A célba érkezésénél mindenki megkapja majd az újabb, jól megérdemelt tombola-sorsjegyet, mellyel vasárnap este értékes tárgyjutalmakat és fődíjként egy négy személyes, egyhetes olaszországi üdülést, hozzá az utazás idejére egy Suzuki személyautót nyerhetnek. Este 7 órakor a Kaméleon zenekar lép a színpadra, majd jöhet a DOKK Blues-Funky Service utcabálja! Ezen a napon is érdemes lesz hát a Nagyhetet választani sportolás és kikapcsolódás céljából!