A világkupa-első Gomez és társai szerdán érkeznek

A negyedik napja tartó 9. TVK Triatlon Nagyhét egyik fő attrakciójára - mert, hogy ugye nem felejtettük el, idén a felnőtt csapat világbajnokságot is beszámítva két fő-fő attrakció lesz – a 11. BG TVK Triatlon Világkupára szerdán indul meg a sztárok „inváziója”. Ezen a napon érkezik meg például a spanyol csapat színe-java, az Európa-bajnok Ana Burgos-szal és a világkupa jelenlegi éllovasával, az Európa-bajnok Javier Gomezzel.

Két újvárosi Török a mezőnyben!

Abszolút hazai érdekeltségű hír, hogy az öt magyar férfiinduló között, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) illetékeseinek hétfői döntése alapján, a tiszaújvárosi Török-fivérek közül, az olimpiai kerettag, több éve világkupázó 24 éves Dániel mellett, abszolút vk-újoncként ott lehet a 21 éves Alfréd is. A TVK-Mali Triatlon Klub testvérpárjához hasonló „bravúrt” a nemzetközi porondon is nagyon keveset tartanak nyilván. A kevés példák egyikét a szombaton Tiszaújvárosban is rajthoz álló izraeli ikerpár, Ran és Dan Alterman szolgáltatja.

Videóinterjú Márkus Gergellyel

A kilencnapos eseménysorozat iránti média-érdeklődésre jellemző, hogy Márkus Gergellyel, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportágfejlesztési igazgatójával, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) főtitkárával, a hétvégi világkupa, junior Ek és felnőtt csapat világbajnokság versenyigazgatójával kedden délelőtt videóinterjú készült Miskolcon, mely bárki számára elérhető a következő linkre klikkelve:

Interjú Márkos Gergellyel

1465-en nyeregben!

A keddi napon a kerékpározásé volt a főszerep a Nagyhéten. Koscsó Lajost, a Szervező Bizottság elnökét, Tiszaújváros polgármesterét, Kovács Tibor országgyűlési képviselőt és dr. Márkus Gábor főrendezőt is soraiban tudó mezőny létszáma minden eddigi kerékpáros próba mezőnyét túlnőtte. Ezúttal ugyanis nem kevesebben, mint 1465-en pattantak nyeregbe. A bölcsisek, ovisok ezúttal is saját körüket teljesíthették, míg a nagyobbak és a felnőttek a szombati 11. BG TVK Triatlon Világkupa kerékpáros köréből tekerhettek le egyet. A létszámot elnézve a házigazdákban felmerült: jövőre lehet, hogy hosszabbítani kell az 5 km-es körön, hiszen kis híján „körbeértek” a résztvevők.

A célba érkezést és a sorsjegyek átvételét követően nem maradt sok idő, hiszen 18.30-tól a Pit Blues Terriers együttes szolgáltatott alapot a jó hangulathoz. Este 8 órakor a Megasztáros páros, azaz Varga Feri és Balázsy Betty műsorát tekinthették meg a már az első napoktól kezdve zsúfolásig megtelt főtérre látogatók, míg egy óra elteltével a KGST zenekar csapott a húrokba.

A duatlon következik

A 9. TVK Triatlon Nagyhét szerdai folytatásában a duatlon váltóké lesz a főszerep. A háromtagú csapatok próbatételét követően Nagy Feró és a Beatrice együttes dübörög majd fel a színpadra.