Az első „fecskék” már megérkeztek Tiszaújvárosba

A 9. TVK Triatlon Nagyhét egyik fő eseményén, az augusztus 11-én megrendezendő 11. TVK BG Triatlon Világkupán induló versenyzők közül a malajziai Kimberley Yap és a spanyolok vk-menője, José Tovar már elfoglalta szálláshelyét Tiszaújvárosban, így túlzás nélkül nevezhetjük őket az „első fecskéknek”.

Az első női sportoló egyébként saját jogán nem állhatott volna rajthoz a magyar világkupán, de mint azt Márkus Gergelytől, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportágfejlesztési igazgatójától megtudtuk, öt-öt női és férfi triatlonos az ITU meghívására és költségén, egyfajta felzárkóztatás jegyében, részt vehet ezen a viadalon és majd az év hátra levő részében még több hasonlón.

Tíz hiányzott az ezerhez!

A hétfői folytatásban este hat órától futás szerepelt a sorsjegyet érő próbatételek sorában.

A belvárosi versenyközpontban kijelölt rajtnál nem kevesebb, mint 990 résztvevő sorakozott fel. Ez a létszám azt jelentette, hogy bizony a „futókígyó”- mint, ahogy az elmúlt években többször is – körbeért a 2 kilométeres pályán. Feltehetnénk a kérdést, hogy az a sok-sok ember – az egészen pici emberkéktől a nagyszülőkig, vajon miért is öltözik sportruházatba a Nagyhét aktuális szabadidős programjának idejére? Biztos van, akiket az ajándéksorolás vonz, melynek egyik fődíja egy, az IBUSZ által felajánlott két személyes, egy hetes Isztriai-félszigeti nyaralás, a másik pedig a Toyota Miskolc által biztosított egy hetes Toyota Auris használata, de ezen túl még közel harminc „csomag” várja a gazdáját. Legtöbben persze nem szerencséjükben bíznak, hanem azért jönnek le esténként, hogy kiváló hangulatban együtt mozogjanak ismerőseikkel, barátaikkal, családtagjaikkal. Ők már ezeket az alkalmakat is nyereményként fogják fel, minden egyéb, csak ráadás nekik.

A vb-re készülő bajnok is

Az ugye kézenfekvő, hogy a rendező TVK-Mali Triatlon Klub sportolói sem lehettek restek. Ott volt a sorban társaival az a Benőcs Zoltán is, aki nemrégiben sikerrel védte meg országos bajnoki címét Kiskörén a középtávú országos bajnokságon. A floridai középtávú világbajnokságra készülő 23 éves sportember persze nem „rohanta” le a tömeget, hanem könnyedén lekocogta a távot egy feltűnően csinos hölgyismerősének társaságában.

Este héttől az Exkluzív együttes lépett a színpadra, majd 21 órától a diszkó-királynő Szűcs Judith adott óriási érdeklődéssel kísért koncertet a publikum előtt.

Jöhet a bringa

A keddi napon a kerékpározásé lesz a főszerep, majd ezután jöhet az újabb közös szórakozás, melyhez 18.30-tól a Pit Blues Terriers együttes szolgáltat alapot. Este 8 órakor a Megasztáros páros, azaz Varga Feri és Balázsy Betty műsorát tekinthetik meg a Főtérre kilátogatók, míg egy óra elteltével a KGST zenekar csap a húrokba.