Újra nyert a „Katasztrófa”, Gergely Gábor a sztárvendég

A szombati felvezetés után a 9. TVK Triatlon Nagyhét második napján a gyermek horgászok keltek legkorábban Tiszaújvárosban, hogy az első alkalommal kiirt viadalon benépesitsék a Dísz-tó partját. Miközben a fiatalok a halakat gyűjtögették, addig a Bogratlon-Bográcsfőző fesztivál résztvevői serényen készülődtek az idei megmérettetésre.

Fődíjas Tiszaújvárosért Egyesület B csapat

A Paprika TV szakértő zsűrije Péter Attila műsorvezető hathatós támogatásával járták körbe a közel ötven több főzőhelyet. Az ítészeknek idén sem volt könnyű dolga a fődíj odaítélésénél. A fődíjat jelentő ,, Arany-bográcsot” végülis a Tiszaújvárosért Egyesület B-csapata érdemelte ki.

Világbajnok az asztal mellett

Miközben a finom falatok készültek, a játszópark asztalitenisz sátrában Gergely Gábor világbajnok állta a sarat kihivói ellenében, akik bizony akadtak szép számmal, igy alaposan megizzasztották a ma már sportágát nem igazán gyakorló, újságiró-szerkesztőként tevékenykedő klasszist. A negyvennél több kihivó, azon túl, hogy örök élménnyel gazdagodhatott, azért is igyekezhetett, hogy egy 11 pontig tartó szettben öt pontnál többet érjen el, ugyanis ebben az esetben ez nem jelentett kevesebbet, mint 10 ezer forintot. Hát nem sokan, de ketten „raboltak” a hősiesen kitartó, közvetlen világsztártól.

Címvédő ,,Katasztrófa”

Már kora délután elkezdték a csatározást a Dísz-tavon a minden évben nagy népszerűségnek örvendő hetes-kenu versenybe benevezett egységek, szám szerint 54-en. Az izgalmas elő-versenyek után a finálék fináléjában ismét a zömében polgári kajakosokat, kenusokat soraiban tudó ,,Katasztrófa” legénysége bizonyult a legjobbnak, megvédve ezzel tavalyi bajnoki címüket.

Hivatalos megnyitó

A 9. TVK Triatlon Nagyhét megnyitó ünnepségét az esti órákban tartották meg az ezúttal is zsúfolásig megtelt Főtéren. A Derkovits Fúvószenekar és Majorett Csoport megszokottan magas szinvonalú bemutatóját követően előbb Pálffy Gábor, a névadó főtámogató TVK Nyrt. kommunikációs igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, párhuzamot vonva az eseménysorozat és a vállalat minőségre és sikerre való törekvésében.

A nagyszabású kulturális és sport eseménysorozatot Koscsó Lajos, a Szervező Bizottság elnöke, Tiszaújváros polgármestere nyitotta meg, aki azt kívánta az egybegyűlteknek, hogy sportoljanak és nagyszerűen szórakozzanak az előttünk álló héten.

A napot a Hooligans együttes fergeteges élőkoncertje zárta.

Folytatás futással

A hétfői folytatásban, 18 órától, a szombati TVK BG Triatlon Világkupa pályáján megrendezendő futással lehet tovább gyűjteni a sorjegyeket. Este héttől az Exkluzív együttes lép a színpadra, majd 21 órától Szűcs Judith ad koncertet a publikum előtt.