2009.05.25.

Rendhagyó kémia óra, múzeumlátogatással

A Dél-borsodi régió 17 településéről több mint 800 diák vett részt a különleges kémia órán.

Múzeumlátogatással egybekötött rendhagyó kémia órára invitálta a TVK a Dél-borsodi régió iskoláinak diákjait. „A barátságos műanyag – a TVK az emberért és a környezetért” című programsorozatnak május 18-22. között a miskolci Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épülete adott otthont. A 17 településről érkezett, 25 csoportba sorolt, összesen 825 résztvevőt autóbuszok szállították a helyszínre, majd pedig haza. A múzeumi program két fő részből állt. Az ,,Érdekes kémia” című céges bemutatót Pálffy Gábor kommunikációs vezető és Budai János kommunikációs munkatárs tartotta meg. Ezt követően interaktív Etilla -show segítette további ismeretekhez a diákokat. Rendkívül nagy sikert aratott a diákok körében az „Egy nap a TVK körül” című animációs film is, amelynek főszereplői Etilla és Propilla voltak.

A program második részét a múzeum Papszer utcai kiállításainak tárlatvezetéssel egybekötött megtekintése jelentette. A résztvevők útravalónak a rajzfilm képregény változatát és egy - az emblematikus figurákkal ellátott - fényvisszaverő szalagot kapták ajándékba.