2009.05.08.
A Miskolci Egyetem Kémiai Intézetében 201 középiskolás versengett a legjobbaknak járó elismerésekért.
A 41. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatokból álló döntőjét május 1-3. között a Miskolci Egyetemen rendezték meg. A verseny védnökségét Prof. dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, Dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z megyei Önkormányzat elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta. A verseny kiemelt támogatója az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a MOL-csoport tagjai, a MOL és a TVK volt. A versenyen 92 iskolából, 201 diák, köztük hatan Erdélyből és öten Komáromból, valamint 69 tanár vett részt. A zsűri elnöke Dr. Berecz Endre professzor, a kémiai Intézet hajdani igazgatója volt. A MOL-csoportot, illetve a TVK-t Pálffy Gábor, társaságunk kommunikációs vezetője képviselte a rangos eseményen.
A MOL és a TVK által támogatott 2009. évi Irinyi-díj nyertesei: Sebő Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, felkészítő tanár: Villányi Attila) és Fridrich Bálint (Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola, felkészítő tanár: Erdei Andrea).
A kiemelkedő tehetséggondozó munkáért a MOL és a TVK által felajánlott különdíjat – mely egy gyárlátogatás – az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium érdemelte ki.