Augusztus 20. alkalmából Tiszaújváros önkormányzatának képviselőtestülete kitüntetésben részesítette a gazdaság, a közélet és a civil szféra arra érdemes képviselőit.
Önkormányzati elismeréseket osztott ki Szent István napja alkalmából Tiszaújváros képviselőtestülete. A díjazottak között volt Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója, illetve több más, múltjával a TVK-hoz kötődő személyiség is.
Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója
1983-ban szerzett okleveles vegyészmérnök diplomát a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. 2003. július 1-jétől a TVK Nyrt. vezérigazgatója. Irányításával, hathatós közreműködésével 2004-ben megvalósult a TVK MOL-csoportba történő integrációja. Azóta a pozsonyi központú Slovnaft Petrochemicals és a TVK alkotja a MOL-csoport Petrolkémiai Divízóját, melynek igazgatói teendőit 2006-tól látja el. 2008. szeptemberétől a veszprémi Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense. Nagy elszántsággal és határozottsággal támogatja a TVK Nyrt. és Tiszaújváros Önkormányzata által alapított Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványt és az alapítványi célok megvalósítását, mint például a város nemzeti és nemzetközi kulturális és sportrendezvényeinek megszervezését, az egészségügyi, az oktatási és a szociális területeken folyó munkát.
Tiszaújváros építése, fejlesztése, társadalmi, gazdasági értelemben vett erősítése érdekében végzett kimagasló munkája elismeréseként „PRO URBE” Évi Díj kitüntetésben részesült.
Bartók Anna, az „Őszirózsa” Nyugdíjas Kör vezetője
1993. december 1-ig, nyugdíjazásáig a TVK aktív dolgozója volt. Sokoldalú egyéniség: énekel, szaval, verset ír, színdarabokban szerepel. Az "Őszirózsa" Nyugdíjas Kör kultúrcsoportjának aktív tagja lett; adminisztrációs feladatokat látott el és gazdaságvezetői megbízatást kapott. Szervezte a kör szabadidős életét: kirándulásokat, zenés-táncos vacsorákat, szalonnasütést, bográcsozást. Hivatalos ügyek intézésében segítette klubtársait, aktivizálta a tagokat a programokon való részvételre. 2006-ban körvezetőnek választották.
Tiszaújváros közéletében - a kultúra és a közművelődés területén - az Őszirózsa Nyugdíjas Körben és a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesületében kifejtett elszánt, aktív munkájának elismeréseként Szent István Emlékérem kitüntetésben részesült.
Demeter István, nyugdíjas gépészmérnök
Az egyetem után, 1963 nyarán a TVK-nál kezdte meg aktív műszaki pályáját, ahol különböző felelős beosztásokban dolgozott hét éven keresztül. A Tiszai Kőolajipari Vállalathoz kerülve a beruházási főosztály gépészeti osztályvezetőjeként a gépészeti munkák megszervezése és megvalósítása volt a feladata. Innen vonult nyugdíjba, mint a karbantartó szervezet osztályvezetője 2000. szeptember 15-én. Munkáját nagy szorgalommal és rendkívül alapos felkészültséggel látta el. Szakmai életútját 1993-ban a Magyar Olajiparért bronz fokozat kitüntetés adományozásával ismerték el.
Tiszaújváros meghatározó jelentőségű ipari létesítményeinek megvalósításában végzett kimagasló munkája elismeréseként Szent István Emlékérem kitüntetésben részesült.
Farkas Sándorné és Farkas Sándor volt könyvtárosok
Farkas Sándorné 1966-1983 között a városi rendelőintézet állományában a TVK rendelőintézetében dolgozott röntgenasszisztensként. Már ebben az időben részt vállalt a Tisza-parti városrész közösségformálásában: részt vett a könyvtár által szervezett programok, vetélkedők lebonyolításában.
Férjét, Farkas Sándort 1958-tól a Tiszapalkonyai Erőmű Vállalat alkalmazta villamos osztályvezető beosztásban. Nyugdíjasként a városi könyvtár erőmű lakótelepén működő fiókkönyvtárában tevékenykedett. Húsz évig töltötte be ezt a funkciót a városrész életében, majd még további 2 évig, - 2007. végéig - feleségével együtt végezték nagy lelkesedéssel és hivatásszeretettel ezt a feladatot.
Kettejük elhivatottsága, példa értékű emberszeretetük elismeréseként Lorántffy Zsuzsanna Emlékplakett kitüntetésben részesültek.
(Fotók: Kelemen Tamás)