|
Médiaszoba
2009.08.03.
A tiszaújvárosi eseménysorozat csúcspontja ezúttal is a TVK ITU Triatlon Világkupa. Szombaton, augusztus elsején megkezdődött a rendre nagy sikerű TVK Triatlon Nagyhét elnevezésű kilenc napos sport és kulturális eseménysorozat. A szervező bizottság elnöke, Tiszaújváros polgármestere, országgyűlési képviselő, Koscsó László elmondta: – A a válság időszakában sem merült fel bennünk, hogy idén ne rendezzük meg ezt a sokak számára egyetlen komoly kikapcsolódást jelentő sorozatot. A város igyekezett a lehető legnagyobb támogatást megadni. Úgy gondolom, hogy ismét sikeres és emlékezetes Nagyhét vár mindenkire, aki kilátogat majd a pályákra és a Főtérre! Az augusztus 9-ei vasárnapi, a világon egyedülálló módon zsinórban 13. TVK Triatlon Világkupa segítségével Tiszaújváros neve továbbra is rajta van Európa, sőt a világ triatlon térképén, olyan világvárosok között, mint például Madrid, Hamburg, vagy a világbajnoki-sorozatba most bekapcsolódott Washington DC és London. Tiszaújváros a világelső!A TVK-Mali Triatlon Klub közel két évtizedes történetében mérföldkövet jelent, hogy - az ottani szakmai munka elismeréseként - a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) a világon elsőként, hivatalosan akkreditált „Nemzetközi Edzőközponttá” nyilvánította a Tiszaújvárosi Sportcentrum triatlonos bázisát. Az erről szóló ünnepséget augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor tartják meg a helyszínen, melyen a már többször a városban edzőtábort vezető dél-afrikai Libby Burrel, az ITU sportágfejlesztési igazgatója leplezi le az emléktáblát. Az ITU a jövőben természetesen folyamatosan akkreditálja majd a hasonlóan kimagasló felkészülési lehetőségeket kínáló helyszíneket. Magyarok a mezőnybenA világkupán előreláthatóan öt hölgy és hét férfi sportoló képviseli a magyar színeket. A tiszaújvárosi lelátókon szurkolhatunk Kovács Zsófiának (GYÖTRI), Szabó Zitának (DSC-DSI), Szalay Szandrának (ORTRI), Tóth Zsófiának (Kropkó TC), Vanek Margitnak (Budaőrsi TE), Bajai Péternek (Mogyi SE), Kuttor Csabának (Uniqa-Újbuda TC), Lipták Tamásnak (DSC-DSI), Pocsai Balázsnak (DSC-DSI), Rendes Csabának (UTE), Török Dánielnek (TVK-Mali TK), Török Alfrédnak (TVK-Mali TK) és Vanek Ákosnak (Budaőrsi TE). A Nagyhét eseményeiről naponta teszünk közzé beszámolót, amely ezen az oldalon érhető el. A fotógalériát itt érhetik el. |