2009.04.23.

Hatékony válságkezelés és felkészülés a jövő kihívásaira - A MOL alapszabálya több ponton változott

2009. április 23-án Budapesten megtartotta éves rendes közgyűlését a MOL Nyrt. Az összegyűlt részvényesek elfogadták az Igazgatóság jelentését a 2008. évi gazdálkodásról, továbbá jóváhagyták a MOL Nyrt. számviteli törvény szerinti 2008. évi anyavállalati és IFRS alapján elkészített konszolidált éves beszámolóit. A közgyűlés fontos döntéseket hozott a lopakodó felvásárlás elleni hatékony védekezés érdekében.

A közgyűlés meghallgatta és nagy többséggel elfogadta az Igazgatóság beszámolóját a rendkívül hektikus és kihívásokkal terhelt 2008-as üzleti évről. A hitelválság kapcsán kialakult globális recesszió az év második felében az alacsonyabb olajárakon keresztül mind az upstream eredményre, mind pedig a készlettartási veszteségen keresztül a finomítói eredményre negatívan hatott. Az egyszeri hatásokat leszámítva azonban a MOL-csoport eredménye a 2008-as év folyamán továbbra is kedvezően alakult, a korábbi évek jó döntéseinek és a végrehajtott beruházásoknak köszönhetően. A MOL Nyrt. pénzügyi helyzete stabil (1,5 Mrd euró lehívatlan hitelkerettel és bankbetéttel rendelkezik és nettó adósságállomány/EBITDA mutatója az INA tranzakció után is 2 alatt volt 2008. év végén) és az elmúlt években hozott megalapozott döntéseinek és a konzervatív terveinek révén a MOL kedvezőbb helyzetben van versenytársainál: képes arra, hogy kiállja a jelenlegi gazdasági visszaesés próbáját. Elsősorban magas komplexitású finomítói teszik lehetővé, hogy a MOL jobban bírja az összeszűkült margin környezetet, mint az alacsonyabb komplexitású finomítókkal rendelkező konkurensek.

Az Igazgatóság beszámolójában kitért arra is, hogy a MOL azon vállalatok közé tartozik, amelyek már a krízis első jeleire reagáltak, működésüket módosítva alkalmazkodtak az egyre nehezedő körülményekhez. A hatékonyság további növelése érdekében számos költségcsökkentő intézkedést hajtott végre 2008 októberében a MOL, melynek hatásai már a 2008. IV. negyedéves eredményekben is megmutatkoztak.

2008-as év üzleti szempontból kimagasló eseményei közé tartozik, hogy a MOL történelmének legnagyobb egyszeri tranzakciójának eredményeként 873 millió euró befektetéssel 2008 végén az INA legnagyobb részvényesévé vált (47,16%). Ezzel kapcsolatban az Igazgatóság értékelésében hangsúlyozta, hogy a MOL – a horvát nemzeti olaj- és gázvállalat, az INA legnagyobb részvényeseként – kiemelkedő részvényesi hozam biztosítására képes az INA hatékonyságának javítása és működésének fejlesztése révén. A MOL mindkét kulcs üzletágában kiemelkedő működési hatékonysággal rendelkezik, az új részvényesi megállapodás lehetőséget teremt az INA bevételeinek és profitabilitásának jelentős növelésére.

A közgyűlés személyi döntéseket is hozott, Csányi Sándor és Dobák Miklós, az Igazgatóság két tagjának 2009. április 29-én lejáró mandátumát öt évvel 2014. április 29-ig meghosszabbította. A Társaság Üzemi Tanács kérelmének megfelelően a közgyűlés a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottságából 2009. május 1. napjával visszahívta MajorJános munkavállalói tagot, s munkavállalói tagnak a Felügyelőbizottságba Kohán Józsefet választotta meg 2009. május 1-től kezdődően 2012. október 11-ig terjedő időtartamra.

A közgyűlés az Igazgatóság indítványára több ponton módosította a Társaság Alapszabályát, egyebek mellett az esetleges lopakodó felvásárlás kivédése érdekében. A sajátrészvény vásárlásra valamint az alaptőke emelésre vonatkozó felhatalmazás nagyobb pénzügyi rugalmasságot biztosít a Társaságnak a változó gazdasági környezetben.

A közgyűlést követően Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója elmondta: „A mai közgyűlés napirendi pontjainak elfogadása a részvényesek részéről egy új helyzetet teremtett mind a lopakodó felvásárlás elleni védelem, mind a társaság pénzügyi rugalmasságának megőrzése szempontjából. A MOL és az INA működésének összehangolása és továbbfejlesztése, illetve a különböző hatékonyságnövelő intézkedések pedig biztos alapot teremtenek ahhoz, hogy a MOL-csoport versenytársaihoz képest megerősödve kerüljön ki a jelenlegi világgazdasági válságból.”