2009.01.14.

Felsőfokú vegyipari szakember képzések a TVK támogatásával

Két intézménnnyel, a Debreceni és Miskolci Egyetemmel írt alá együttműködési szerződést a TVK annak érdekében, hogy Kelet-Magyarországon is erősödjék a felsőfokú vegyipari szakemberek képzésének választéka és szinvonala. Így mindkét egyetem a TVK-hoz kihelyezett petrolkémiai irányú tanszéket hoz létre saját intézményének képzési tervébe beillesztve.

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok, valamint a TVK között aláírt megállapodás értelmében 2009 februárjától indul el a TVK területén működő Petrolkémiai és Polimertechnológiai Kihelyezett Tanszék, mely a vegyészmérnök (BSc, MSc), valamint a kémia BSc és vegyész MSc hallgatók képzésének magas színvonalát, a korszerű,  gyakorlatorientált tudás megszerzését biztosítja. A megállapodás értelmében a Debreceni Egyetem és a Tiszai Vegyi Kombinát ugyanakkor közös kutatási, oktatási pályázatokon is részt vesz, továbbá az egyetem oktatói szakértői tevékenységgel segítik a vegyipari vállalatot, míg a TVK fejlesztési támogatást nyújt az egyetem részére.

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karok, valamint a TVK között létrejött megállapodás egyik legfontosabb lépése a 2009 februárjától a TVK területén működő Petrolkémiai Technológia Intézeti Tanszék elindulása, mely a vegyipari gépész, valamint a vegyipari technológia szakirányos hallgatók képzésének magas színvonalát, a korszerű,  gyakorlatorientált tudás megszerzését biztosítja. A megállapodás értelmében a Miskolci Egyetem és a Tiszai Vegyi Kombinát ugyanakkor közös kutatási, oktatási pályázatokon is részt vesz, továbbá az egyetem oktatói szakértői tevékenységgel segítik a vegyipari vállalatot, míg a TVK fejlesztési támogatást nyújt az egyetem részére.

„A jelenlegi megállapodás külön érdeme a kölcsönösség megvalósítása, hiszen nemcsak az egyetem nyújt szaktanácsadási, szakértői tevékenységet a vegyipari vállalat számára, de a TVK szakemberei is részt vesznek a Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének oktatásában.” – fogalmazott Prof. Dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok elnöke.

„Ez a megállapodás is előremutató az ipar és a felsőoktatás kölcsönösen előnyös együttműködésére. Ez hozzájárul egyetemünk oktatási profiljának szélesítéséhez, az egyetemi szintű vegyipari oktatás fejlesztéséhez, ugyanakkor a tehetséggondozáson és a gyakorlati képzéseken keresztül segíti a vegyipari képzésben részt vevő hallgatók létszámának növelését, ezáltal a TVK szakember ellátásának kiszolgálását.” – fogalmazott Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora.

Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója a két megállapodás kapcsán elmondta: „A TVK számára két probléma megoldásában is segítenek az együttműködések.
Egyrészt a budapesti és dunántúli intézményekben végző diplomásokat nehéz idecsábítani a mobilitás hiánya miatt, ezért fontos, hogy a régióban is legyen megfelelő vegyipari mérnök és szakember képzés, másrészt a TVK szakembereinek részvétele a tanterv és tananyag kialakításában segíti, hogy a végzős vegyészmérnökök, vegyipari gépészek és technológusok több, a gyakorlatban azonnal hasznosítható ismerettel rendelkezzenek.
A kihelyezett tanszékek segíthetik vállalatunkat magasan kvalifikált munkaerő-utánpótlási igényeinek kiszolgálásában, emellett az egyetemről több gyakorlati ismerettel és tapasztalattal kikerülő pályakezdő vegyipari szakemberek beilleszkedési-betanulási folyamata és ideje is gyorsabbá válik ezáltal.
Végül, de nem utolsósorban, a szakmai gyakorlatok alatt a diákok és a cég vezetői-munkatársai kölcsönösen megismerik egymást, így könnyebb lesz az egyes munkakörökhöz (szakmai felkészültség és személyes tulajdonságok szempontjából is) az arra legalkalmasabb  személyeket kiválasztani.
Mindezen tények kézzelfogható előnyökkel járnak a munkáltató és a pályakezdő dolgozók számára is.”

A megvalósuló gyakorlati képzés részeként a hallgatók rendelkezésére áll a vállalat területén megtalálható oktatóterem és laboratórium, a vegyészmérnök, vegyipari gépész és vegyipari technológus hallgatók a nyári időszakban 6 hetes gyakorlati képzésen vehetnek részt, illetve szakmai irányítást kapnak a diploma- és szakdolgozatok elkészítéséhez és a kapcsolódó munkák, értékelések elvégzéséhez.