2008.11.24.
Sebestyén Júlia, a Tiszaújvárosi SC MOL-csoport által is támogatott műkorcsolyázója másfél hónapos – elhúzódó lábsérülés miatti – kihagyása után az elmúlt hetekben két versenyen is jégre lépett.
November 13-16. között a Zágrábban megrendezett 41. Golden Spin elnevezésű nemzetközi versenyen a korábbi Európa-bajnok sportolónő mind a rövidprogramban, mind pedig a kűrben a legjobbnak bizonyult a 20 tagú mezőnyben, így sikeréhez nem férhetett kétség. A második helyezett a brit Jenna McCorkell, míg a bronzérmes a svéd Joshi Helgesson lett.
Sebestyén Júlia következő versenye a hétvégén Moszkvában lebonyolított (november 20-23. között) Orosz Nagydíj volt. A zágrábi versenynél jóval erősebb mezőnyben a rövidprogram után a biztató 4. helyen állt, azonban a kűrre a másfél hónapos kihagyás miatti instabil forma rányomta a bélyegét.
Julika így összesítésben a 7. helyen végzett a tízfős mezőnyben. A korábbi sérülés Európa-bajnoknőnk versenynaptárát is felborította, így az Orosz Nagydíj elsősorban a formába lendülés szempontjából volt fontos verseny a decemberi Magyar Bajnokság, illetve a jövő év tavaszi Európa-Bajnokság és a VB előtt.
Az Orosz Nagydíj végeredménye
Versenyző
|
Rövid program
|
Kűr
|
Helyezés
|
| Carolina Kostner |
57.02 (2) |
113.70 (1) |
1 (170.72) |
| Rachael Flatt |
55.92 (3) |
110.14 (2) |
2 (166.06) |
| Fumie Suguri |
58.30 (1) |
103.74 (3) |
3 (162.04) |
| Alissa Czisny |
53.50 (5) |
97.53 (4) |
4 (151.03) |
| Alena Leonova |
50.96 (7) |
94.97 (5) |
5 (145.93) |
| Elena Glebova |
51.02 (6) |
89.65 (6) |
6 (140.67) |
| Julia Sebestyen |
53.64 (4) |
77.90 (10) |
7 (131.54) |
| Kimmie Meissner |
48.08 (8) |
83.28 (7) |
8 (131.36) |
| Na-Young Kim |
43.26 (10) |
82.69 (8) |
9 (125.95) |
| Nina Petushkova |
43.30 (9) |
82.31 (9) |
10 (125.61) |