2008.02.18.

A rekordok éve volt 2007 a TVK-nál

Újabb történelmi csúcsokat ért el a TVK-csoport 2007-ben. Árbevétele 337,62 milliárd forintra, üzleti eredménye pedit 32,86 milliárd forintra növekedett. Az üzleti eredmény a 2006-os rekordszinthet képest mutatott közel 50 százalékos növekedést.

A kiemelkedő teljesítményt a TVK-csoport a belső hatékonyság további javításának; a termelő kapacitások folyamatosan növekvő  kihasználásának;  az  értékesítési  tevékenység  további javításának köszönheti. Ezek   a   tényezők  tették  lehetővé  az  első  három negyedévben rendkívül kedvező piaci helyzet maximális kihasználását.

Működési környezet

Az  első  három negyedévben a társaság rendkívül kedvező körülmények között tevékenykedett, az utolsó negyedévben azonban ezek a folyamatok  kedvezőtlen  irányt  vettek, és e tendenciák tartósnak ígérkeznek. Ezek  közé sorolhatjuk, hogy a vegyipari benzin és az atmoszferikus gázolaj alapanyagok  árai  az  utolsó negyedévben 18 illetve 20 százalékkal emelkedtek az előző negyedév áraihoz képest, és úgy tűnik, tartósan magas  árszinten maradnak. Éves szinten ezen nyersanyagok áremelkedése 20 és 11 százalékot tett ki.
A  polimer  termékek jegyzésára éves szinten ugyan 8-10%-al nőttek a polietilének és 6-7%-al a polipropilének esetében, azonban az utolsó negyedévben  már  1-5% közötti csökkenés ment végbe és nem       számíthatunk a jegyzésárak újbóli emelkedésére.
Mindezen  tényezők  következtében  a  fedezettermelő  képesség  éves szinten  2%-al nőtt, de ezen belül a negyedik negyedévben jelentősen visszaesett  (az  előző  negyedévhez  képest 25%-al) és jelenleg nem látunk  olyan  tényezőket,  amelyek  e kedvezőtlen irányú folyamatok megváltozását vetítenék előre 2008-ra.

Működési eredmények

A   TVK-csoport   2007-ben  337,62  milliárd  forintos  konszolidált értékesítési  árbevételt ért el, ez 9%-al haladja meg az előző évit. A  TVK Nyrt. egyedi árbevétele 28,7 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest, ez  részben  az  értékesített  mennyiségek növekedéséből,   részben   a   polimer   és   olefin  termékek  éves árszintjének  emelkedéséből  származik.  A  TVK  Nyrt.  értékesítési árbevételének   51  százaléka  származik  export  értékesítésből, a legjelentősebb  külpiacok  Németország  (19%),  Olaszország (17%) és Lengyelország (14%) voltak.
A  társaság jó eredményeihez hozzájárult az is, hogy a PFP keretében megépült  Olefin-2  és  HDPE-2  üzemekben a termelési mennyiséget az eredeti   névleges   kapacitások   fölé   tudtuk növelni. Ezt a próbaüzemelés tapasztalatai alapján elvégzett garanciális javítások és   kisebb  technológiai  módosítások;  valamint  az  APC  rendszer megvalósítása  és  a  stabilabb üzemvitel tette lehetővé. A névleges kapacitásnövekedést gyakorlatilag   többlet   beruházási  források elköltése nélkül értük el.
A külső környezet első három negyedévi rendkívül kedvező feltételeit  –  a termelőüzemek éves tervben előre ütemezett augusztusi leállását leszámítva  –  hatékonyan  használtuk  ki  mind  a termelés, mind az     értékesítés   területén.   Kiemelkedő   munkát  végzett  a  társaság értékesítési  szervezete,  mely  gondoskodott  a  rekord  mennyiségű termelés piacon történő hatékony értékesítéséről.
Fontos  megjegyezni,  hogy  a  társaság  a  Petrolkémiai Fejlesztési Projekt     megvalósítására     korábban    felvett    devizahitelek előtörlesztésére    2007-ben    120    millió    eurót    fordított, adósságállománya   így  év  végére  60%-al  20,5  milliárd  forintra csökkent.

Olvasó Árpád vezérigazgató véleménye:
- A 2007-es év során a történelmünkben addig regisztrált mutatóinkat többször  sikerült  túlszárnyalnunk.  Az  új  Olefin-2  és  a HDPE-2 gyáraink    mellett   a   régebben   üzemelő   HDPE-1   üzemben   is rekordtermelést  tudtunk  elérni  miközben  fajlagos  mutatóinkat is javítottuk.    Az    értékesítési    szervezetünk    hatékonyságának köszönhetően   rekordmennyiséget   értékesítettünk,   s  így  a  TVK történelmének  eddigi  legmagasabb  árbevételét, üzemi eredményét és nettó     eredményét     sikerült    elérnünk. Emellett számos hatékonyságnövelő  intézkedést  hajtottunk  végre  többek  között az energiaár-emelés  okozta  jelentős  költségemelkedés mérséklésére. A rekordok  sorában  nagyon  fontos eredménynek tekintjük azt is, hogy 2007-ben munkaidő-kieséssel járó baleset nem volt.
Az  utolsó  negyedévben  tapasztalt  magas kőolaj-árszint, valamint a polimer  termékek  jegyzésárában  elindult  kismértékű  csökkenés  az utolsó  negyedév fedezetét lerontották. A piaci környezet ezen elemei jelenleg  hektikusan  változnak,  emiatt  ezek  a  meghatározó  külső körülmények  az  idei  évben erős bizonytalansági tényezőként lesznek jelen a működési környezetben.

A részletes gyorsjelentés itt letölthető.