2007.12.03.
Az immár ötödik alkalommal kiosztott Prima díjak megyei kategóriájában két díjazott is kötődik valamilyen formában a TVK-hoz. Magyar Tudomány kategóriában a TVK által szponzorált Herman Ottó Múzeum igazgatója, dr. Veres László; Magyar Sajtó kategóriában pedig Szücs István újságíró nyerte a díjat, aki a TVK Panoráma főszerkesztője és a TVK Triatlon Világkupa sajtófelelőse is.
A Prima Primissima díjat 2003-ban alapította Demján Sándor, a kezdeményezéshez csatlakozott több neves üzleti személyiség és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) is. A Prima díjakat 3 kategóriában osztják ki, ezek a Magyar Tudomány, a Magyar Sajtó és a Magyar Zeneművészet. A három kategória mellett a Prima díjakat az országos szint mellett odaítélik megyei szinteken is az arra érdemes, hosszú időn keresztül az említett területeken kiemelkedő teljesítményt nyújtóknak.
A díjra jelölteket a Prima Primissima Alapítvány tagjai, érdekvédelmi és szakmai szervezetek állíthatnak. A jelöltek között titkos szavazással bírálóbizottság dönt, a bizottság tagjait megyei szinteken a megyei VOSZ elnöksége választja ki.
Dr. Veres László 1975-ben szerezte meg diplomáját, ugyanezen évben egyetemi doktori címet is szerzett. A Herman Ottó Múzeumban 1974 óta dolgozik.
Megbízottként 1989-től vezette a múzeumot, igazgatói kinevezését 1991-ben kapta meg. Több állami és szakmai kitüntetéssel is rendelkezik már, például a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével és az Akadémiai Tudományos Díjjal és a Móra Ferenc Díjjal is. Dr. Veres László nemcsak az általa vezetett intézmény támogatása révén kapcsolható össze társaságunkkal, hiszen pályája kezdetén a TVK archívumában is dolgozott.
Szücs István 1993-ban az akkori Déli Hírlap sportrovatában kezdte újságírói pályáját, mely a bel- és gazdaságpolitikai rovatokban végzett munkával teljesedett ki. Hírlapos munkája mellett rendszeresen publikált számos lapban, mint a Magyar Hírlap, a Népszabadság, a Nemzeti Sport. Eközben 2000-től ellátja a TVK Triatlon Világkupa, valamint a Világkupával egyidőben rendezett különböző triatlon világversenyek sajtófelelősi feladatait is. Szintén ő volt a sajtófelelőse a 2005-ben Miskolcon rendezett Gyalogló Európa Kupának is. Az Észak-Magyarországban 2002-től publikál, ezzel egyidőben kezdett el dolgozni a TVK Panorámának is, amelynek 2005 nyarától főszerkesztője.
A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!