2005.12.13.
Rangos nemzetközi elismeréssel díjazták vállalatunkat az egészséges munkahelyek kialakítása terén nyújtott teljesítményéért a pályázat amerikai kiírói.
Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) 2003-ban indította el az egészséges munkahelyekkel kapcsolatos programját azzal a nem titkolt céllal, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg az egészséges munkahelyek megteremtése céljából és ösztönözze a munkáltatókat az ezzel kapcsolatos többlet teljesítmény nyújtására. A program 40 cég bevonásával indult, jelenleg 72 tagvállalata van s így hozzávetőleg százezer munkavállalót érint.
A Kamara Egészségügyi Bizottsága 2005-ben is meghirdette az „Egészséges Munkahely AmCham Díj” pályázatot, melyre három kategóriában (kis-, közép- és nagyvállalat) 21 pályázó jelentkezett. A pályázatokban elsősorban az egészséggondozással, az egészséges életmódra neveléssel és a mentálhigiéniával kapcsolatos erőfeszítéseket kellett kifejteni.
Az értékelést követően a díjak átadására 2005. december közepén került sor Budapesten. George W. Walker az USA magyarországi nagykövete üdvözlő beszédében kiemelte az egészséges munkahelyek fontosságát. Dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter ráirányította a figyelmet hazánk népegészségügyi programjának fontosságára, s méltatta a kamarai kezdeményezést. Ezt követően Dr. Polák László az AmCham EüB elnöke tájékoztatást adott a bíráló bizottság értékeléséről és ismertette a végeredményt.
A TVK Rt. tavaly pályázott először a díjra. A pályázatban – az igen szigorú kritérium rendszer szerinti bírálatot követően elmondhatjuk - sikeresen mutattuk be az elmúlt időszakban az egészséges munkahelyek kialakítására tett erőfeszítéseinket. Bár az elsők nem mi lettünk, de külön kiemelték, és elismerték a TVK Rt. munkáját, pályázatát, és csatlakozását a programhoz, amelyről szóló tanúsítványt az ünnepség keretében nyújtották át a TVK Rt. képviseletében megjelent Bujnóczki Tibor EBK szakértőnek.