Munkahelyi biztonság

A TVK elkötelezett a munkavédelemmel kapcsolatos munkakultúra folyamatos erősítése mellett, ami a mindennapok nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy igyekszünk elkerülni minden munkával kapcsolatos sérülést.

Társaságunknál a munkabalesetek alakulása 1961-ig visszavezethető. A baleseti helyzet elemzésére a MOL-csoporton belül alkalmazott mutatószámokon túl a jelentésköteles (három napon túl gyógyuló) esetekből képzett fajlagos (ezer fő fizikaira vetített) értéket is értékmérőnek tekintjük, mely lehetőséget ad más munkáltatókkal, illetve ágazatokkal való összevetésre. Baleseti statisztikánk 2000. óta tendenciózusan javul, az elmúlt évben a jelentésköteles balesetek száma 1 eset volt, amely elhanyagolható fajlagos értéket eredményezett. Tekintettel arra, hogy a baleseteink száma és súlyossága kedvező irányban változott, tevékenységünk kockázata számottevően csökkent.

A balesetek kivizsgálása az elmúlt évben is a vonatkozó jogszabályi és szakmai elvárásoknak megfelelően történt. Az ok-okozati összefüggések feltárására és az intézkedések teljes körű megfogalmazására a szoftvertámogatottságú TRIPOD módszert alkalmaztuk.

A baleseti helyzet javítására, a rendkívüli események megelőzésére év közben is számos erőfeszítést tettünk:
  • A létesítési eljárások különböző szakaszaiban rendszeresen áttekintettük azok biztonsági vonatkozásait, megteremtve ezzel a későbbi működtetés előírások szerinti műszaki biztonságát.
  • Folyamatosan figyelemmel kísértük a rendkívüli események alakulását, a kockázatok várható változásának függvényében figyelemfelhívásokkal éltünk. 
  • A kockázatok szempontjából fontos területeken (termelőüzemi, irodai, képernyős munkahelyek, veszélyes anyagok használata) végrehajtott felülvizsgálatokon túlmenően gyakorlatilag folyamatossá tettük a kockázatok kontrollját. 
  • Ütemezetten folyt az egységes és teljes körű kockázatvizsgálatot biztosító COMPASS projekt bevezetése. Az érdemi munka gyakorlatilag 2009-ben megtörtént, 2010-re – tervezett formában - néhány kísérleti elemzés és a szabályozás hatályba léptetése húzódott át.
  • Sor került az érintett munkaposztok egészének kockázatértékelésére is.
  • A biztonság növelése érdekében számos esetben került sor az üzemszerű körülmények között végrehajtott javítás előzetes kockázatainak felmérésére.
  • A kockázati források feltárását segítették a különböző szintű munkahelyi vezetői ellenőrzések, melynek egyik sajátos formájaként az 650 db úgynevezett viselkedési audit során 2.105 db pozitív megfigyelés és 960 negatív megfigyelés született. Ez utóbbiak 5,7%-ban a biztonságot szolgáló előírásokkal (SRV), 14,9%-ban a nem biztonságos tevékenységgel (UA), 78,95%-ban a biztonságos munkakörülmények megteremtésének elmulasztásával (UC) voltak kapcsolatosak.
  • Határozott erőfeszítéseket tettünk a közlekedés helyzetének biztonságosabbá tételére (útállapotok javítása, közlekedési lámpák felszerelése, ellenőrzések, figyelemfelhívások).
  • A közutak állapotának vizsgálata rendszeres (havi gyakoriságú) volt.
A baleseti helyzet javulásában komoly szerepe volt a „Biztonságos munkahelyek projekt” keretében gyakorlattá tett viselkedési auditoknak. Ennek a teljes vezetői állományra történő kiterjesztése a munkavégzés biztonságosabbá tételével, a kvázi események balesetté fajulásának elmaradásával kecsegtet.
A tanulságok széles körű levonását az EBK Info-ban megjelentetett esettanulmányok segítették.

Folyamatbiztonsági Irányítási Rendszer (PSM):
A HSE_1_G6.1.1_TVK5.1 PSM kézikönyv előírásai alapján a PSM rendszer megkezdte működését, melyet operatív szinten a PSM Bizottság, vezetői szinten a PSM Fórum felügyel. A PSM rendszer működtetését a 2010. évben 3 üzemben teljes körűen ellenőriztük audit keretében.
Olefin-1 üzem veszély és működőképesség vizsgálata (HAZOP) május 26-án befejeződött.
Az év közepétől a TVK PSM honlapján követjük nyomon a PSM események kivizsgálásakor hozott intézkedések és a PSM audit javaslatok megvalósulását.
Megkezdődött a PSM rendszer továbbfejlesztése.

SEVESO II megfelelés
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviselője a hatósági ellenőrzés során előírta a Belső Védelmi Terv átdolgozását, melyben bizonyítanunk kellett, hogy a tervezett védekezési feladatok és a rendelkezésre álló erők és eszközök arányban állnak a biztonsági jelentésben feltárt súlyos baleseti veszélyeztetéssel. A határozatban foglaltaknak eleget tettünk és az átdolgozott belső védelmi tervet a teljesítési határidőre megküldtük a hatóságnak. Ez évben is megtartottuk a 18/2006. (I.26.) kormány rendelet 16. §–ának megfelelően a belső védelmi terv gyakorlását, melyen részt vett az OKF is, elismerését tolmácsolva.