Vállalatunk elkötelezettsége a munkahelyi balesetek számának csökkentése érdekében a közlekedéssel kapcsolatos kockázatok minimalizálására irányuló lehetőségek számbavételét és gyakorlati megvalósítására irányuló intézkedési sorozatot is jelentett egyben.
Működési sajátosságainkból adódóan munkavállalóink sokat utaznak, elsősorban személygépkocsival. Ezért a közlekedésbiztonság is egyike a fontos munkahelyi kockázati tényezőknek, amellyel foglalkoznunk kell. A közlekedési balesetek utólagos kezelése helyett, azok megelőzésére törekszünk. A közlekedésbiztonsági kockázatok enyhítése érdekében a rendszeresen személygépkocsival utazó munkavállalók részére defenzív gépjármű-vezetési ill. kiegészítő vezetéstechnikai képzéseket biztosítunk.
2010. évben a közlekedés-biztonsággal kapcsolatosan az alábbi intézkedéseket hoztuk:
- A MOL Nyrt defenzív gépjárművezetés képzésre kötött alapszerződéshez csatlakozási szerződéssel kapcsolódtunk, amellyel így 2012-ig biztosítjuk az ilyen irányú képzési igényeink megvalósulását. Ezen a 3-évente frissítendő képzésen kötelező jelleggel résztvevők listáját folyamatosan aktualizáltuk, legutóbb 2010. I. negyedévében vettek részt kollégáink a képzésen. 2011-ben ennek folytatását tervezzük, előreláthatóan 20-30 kollégánk részvételével.
- Telephelyen belül több helyen olyan faliújságokat helyeztünk el, amelyeken kizárólag a közlekedés-biztonsággal kapcsolatos hírekkel és aktualitásokkal szembesítjük kollégáinkat.
- A KRESZ változásairól külön oktatásokon tájékoztattuk kollégáinkat, különös tekintettel a kerékpárosokat érintő változtatásokra.
- A közlekedési eseményekkel kapcsolatos kivizsgálásokat és nyilvántartásokat teljes körűen elvégeztük 2010 évben is. Ennek alapján állítjuk össze a következő évi, ilyen irányú intézkedési terveinket.
- Szakértőink delegálásával részt vettünk a MOL-csoport közlekedés-biztonsági munkacsoportjának munkájában is.
- Kiegészítő vezetéstechnikai képzésekre is lehetőséget teremtettünk azon kollégáinknak, akik a vállalat érdekében sokat vezetnek. A MOL-csoport ilyen jellegű alapszerződéséhez szintén csatlakozási szerződéssel kapcsolódtunk. A jelenlegi szerződés 2011. május 31.-ig érvényes, de folyamatosságát továbbra is biztosítani tervezzük.
- A MOL-csoport által működtetett online közlekedésbiztonsági oldal (MOS-site) aktualizálásába besegítettünk, az ott megjelent információkat kollégáink felé közvetítettük.
Közlekedési balesetekVállalatunknál személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem történt a 2010. évben.
Közlekedési baleset kategóriába tartozó eseményünk 6 db volt, ezek levezetett kilométerekre vetített aránya a tolerált értéket meghaladta.
A 6 esemény közül egyértelműen idegen személy(ek) hibájából adódott 2, a további 4 esetben kollégánk figyelmetlensége, defenzivitásának hiánya játszotta a fő szerepet. Az esetek feldolgozása után intézkedési terv kerül megfogalmazásra. A tolerált értéket meghaladó mutató továbbra is figyelmeztet az egyes, járművet vezető munkatársak jelentős leterheltségére.