Tisztelt Partnerünk!
Ellentmondásos évet zártunk 2010-ben, amely egyszerre hordozta magában a válság és a fellendülés jeleit is. Keresleti oldalról kismértékű növekedés indult el, részben ennek is köszönhetjük, hogy minden idők legnagyobb árbevételével zárta társaságunk a 2010-es évet. A piaci és pénzügyi környezet bizonytalanságai mellett főleg az utolsó negyedévben tapasztalt alapanyag áremelkedések – melyet a polimer termékárak nem követtek – eredményesség szempontjából lerontották az árbevétel tükrében még kedvezőnek tűnő gazdasági teljesítményt.
Ennek megfelelően – az iparág cégeinek többségéhez hasonlóan – a TVK is arra törekedett, hogy meglévő kapacitásait a lehető legjobban kihasználja; növelje a termelés hatékonyságát, a fajlagos energiafelhasználást csökkentse és termékportfólióját még jobban hozzáigazítsa a vevői igényekhez. Technológia és termelés bővítő beruházások helyett a működőképesség és a pénzügyi stabilitás megőrzése, a működési biztonság és hatékonyság növelése volt a cél.
Folytattuk a 2008-ban megkezdett, 2009-ben is tartó költségcsökkentési és hatékonyságjavító programokat, és továbbra is fontos feltételként tartottuk szem előtt, hogy egy pillanatra se szoruljanak háttérbe az egészséges, biztonságos munkakörülményekre vonatkozó feladatok, valamint a fenntartható fejlődéssel és a környezet védelmével kapcsolatos teendők és követelmények.
Olefingyáraink hatékonyságát több sikeres projekttel, fejlesztéssel javítottuk. Így például a korábban fel nem dolgozott és fűtőanyagként felhasznált etánt az F1009 kemencében feldolgozva etilént állítunk elő, ezzel javítjuk a fajlagos, egy tonna etilénre jutó alapanyag felhasználást. Az O-1 és O-2 üzemünk között kiépített pirogáz vezeték üzembe helyezésével csökkenthetjük az üzemek visszaindulását követő fáklyázási veszteségeket. Nem mellékesen, mindezzel alapanyagot, földgázt takarítunk meg és a széndioxid kibocsátásunk is csökken.
Az alaptevékenységünket javítja, hogy a PP-3 üzemben két ötödik generációs Ziegler-Natta katalizátort vezettünk be polipropilén termékeink gyártásához. E katalizátorok használata révén gyártott homopolimer és random kopolimer termékeink már ppm mennyiségben sem tartalmaznak a végfelhasználók egészségére nézve kockázatokat jelentő ftalátokat. Ez új termékek fejlesztésére is lehetőséget ad. E projekt emellett arra is alkalmas volt, hogy több termékünk esetében az előállításhoz szükséges peroxid mennyiséget csökkentsük, ami szén-emisszió csökkenéssel is együtt jár.
A Műszaki Beavatkozási Tervben rögzített feladatok költség-hatékony végrehajtásával csökkenttük a 2009. év végén ismert környezetvédelmi kötelezettségeinket és a hatósági előírások maradéktalan betartása mellett 158 MFt céltartalékot tudtunk felszabadítani.
Ahogyan évek óta, most is kiemelt figyelmet szenteltünk a biztonságos munkavégzés feltételeinek megtartásáért, javításáért. Ezt jelzi, hogy a munkavégzéshez kötődő, negatív besorolású események gyakoriságát jelző mutatóink tendenciájában évek óta a nullához közeli szinten stabilizálódtak. Ez nemzetközi szinten is kimagasló eredmény.
Munkatársaink biztonsága mellett egészségük megőrzéséért is támogattuk a STEP program keretében zajló egészségfejlesztő akciókat és eseményeket. Az egészségfejlesztési programban a TVK petrolkémiai egységeinél a munkavállalói részvételi arány 89 százalékot ért el. Az egészséges életmódhoz illetve a társadalmi felelősségvállaláshoz kötődően két díjjal is honorálták társaságunk és munkavállalóinak tevékenységét. Így a 2009 végén elnyert Kerékpárosbarát Munkahely címet 2010-ben is újra megkaptuk, valamint a Magyar Vöröskereszt a Véradók Napja alkalmából Véradóbarát Munkahely címmel tüntette ki társaságunkat.
A fenntartható fejlődés követelményeinek teljesítéséhez kulcsfontosságú a kiválóan képzett munkaerő megtartása és megszerzése, tudásának továbbfejlesztése. E téren folytattuk korábban már bevált gyakorlatunkat és programjainkat. A művezető utánpótlást szolgáló STAFÉTA programban jelenleg 11-en vesznek részt; az Erdey-Grúz Tibor Szakközépiskolával közösen működtetett vegyésztechnikus képzésben 30 munkatársunk fejleszti ismereteit. Oktatási és képzési programjainkon 2010-ben több mint 500 munkatársunk vett részt, melyek finanszírozására 85 millió forintot fordítottunk.
Zárszóul szeretném megköszönni a társaság minden munkatársának a fegyelmezett és lelkiismeretes munkavégzést. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a gazdasági eredmények mellett a Fenntartható Fejlődés illetve az Egészség, Biztonság, Környezetvédelem területén is sikeres évet zárjunk.
Kérem, ebben a szellemben folytassák munkájukat 2011-ben is.
Olvasó Árpád vezérigazgató