|
Fenntartható fejlődés
A jelentéskészítés gyakorlata Társaságunk az elmúlt évek gyakorlatát folytatva, a G3 Irányelvek ajánlásaival módosított Global Reporting Initiative (GRI Kézikönyv) javaslatait követte, sajátos piaci helyzetéhez és működéséhez igazított formában, hogy megfeleljen a legújabb jelentéskészítési elvárásoknak is. Bár a TVK önállóan nem tanúsíttatta külső független szervezet által SD jelentését, de mint a MOL-csoport tagja szerepel a MOL Éves jelentésében is, ami pedig külső fél által tanúsított. Első, a GRI útmutatásain alapuló Fenntartható Fejlődés Jelentésünk 2003-ban került kiadásra, a legfrissebb pedig a vállalat 2010-es teljesítményét bemutató jelen kiadvány.Ennek köszönhetően a TVK beszámolója a korábbi Jelentésekhez képest még több témát és adatot tartalmaz, hogy megfeleljen a legjobb nemzetközi gyakorlatnak. A TVK a MOL-csoporttal összhangban törekszik arra, hogy ne csupán olyan információkat tegyen közzé, melyek a vállalat számára lényegesek, hanem olyanokat, melyek az érintett felek szempontjából is fontosak. A kiadvány kizárólag az adott év legfontosabb témáit és információit fedi le, illetve azokat a változásokat, melyek alapvető vagy általános kérdéseket érintenek. A vállalati Fenntartható Fejlődés oldal a MOL-csoport internetes oldalán tartalmaz minden általános, strukturális vagy működési kérdést, melyek alapvetően nem változnak egyik évről a másikra. TVK-specifikus adatokat és információkat tartalmazó Jelentéseinket elektronikus formában, a világhálón adjuk közre magyar és angol változatban. Emellett a MOL-csoport és a TVK honlapján megtalálhatóak a vállalattal kapcsolatos legfrissebb hírek, valamint az éves Fenntartható Fejlődés Jelentésben tárgyalt témakörökre vonatkozó részletesebb információk. A weboldalon megjelennek a legfontosabb kiadványok is, mint például az Etikai Kódex, az EBK politika. Az előzőeknek megfelelően az Éves Jelentésbe integráltan készülő Fenntartható Fejlődés Jelentésünk csak online (elektronikus) változatban jelenik meg, magyar és angol nyelvi változatban. A Jelentés pdf formátumban is letölthető a www.tvk.hu honlapról. A TVK jelenlegi, nyolcadik Fenntartható Fejlődés Jelentése a társaságnak a 2010. naptári évben elért teljesítményét, fejlődését és eredményeit mutatja be. A gazdasági/pénzügyi adatok tekintetében a Magyar Nemzeti Bank éves átlagárfolyamát használtuk. Az általános szabálytól való eltérést a Jelentésben mindenütt jelezzük. Részletes beszámoló a gazdasági és pénzügyi kérdések tekintetében az Éves Jelentés részben található. Emellett részletes információk a legfontosabb akvizíciókról és a vállalatnál bekövetkezett változásokról, valamint a TVK-csoportba tartozó vállalatok listája szintén az Éves Jelentés fejezetek részét képezik. A TVK beszámolója minden olyan érdekelt fél számára készül, aki érdeklődik a vállalat teljesítménye iránt. Következésképpen, törekszünk arra, hogy olyan nyelvezetet és stílust használjunk, mely nem csupán a szakértők, de a szélesebb nyilvánosság számára is érthető. Legfontosabb olvasóinknak tekintjük részvényeseinket, vásárlóinkat, üzleti partnereinket, az intézményeket, szakembereket és tudósokat. Irányelvek és gyakorlatTisztában vagyunk azzal, hogy felelősek vagyunk mindazért az információért, amelyet vállalatunk az érdekelt felekkel megoszt. Ellentétben a megszokottaktól, az ilyen irányú tevékenységeink proaktív stratégián alapulnak, azaz törekszünk az általános és egyedi tájékoztatási igények kielégítésére, miközben folyamatosan naprakész információval látjuk el az érdekelt feleket. A G3 Kézikönyvben megfogalmazott ajánlások mellett, számos további jelentéskészítési alapelvet is figyelembe vettünk a Fenntartható Fejlődés Jelentés elkészítése során.Az elvárható legnagyobb átláthatóság biztosítása érdekében elkötelezettek vagyunk minden olyan információ nyílt kommunikációja iránt, amely tényleges teljesítményünket tükrözi és értékeli. A lehető legtöbb, részletes és pontos iparág-specifikus információ biztosításával a lehető legnagyobb mértékű átláthatóságra törekszünk a gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi téren várható változásokkal és fejlesztésekkel kapcsolatos kockázatok minimalizálása érdekében. Jelentéseink számára kialakítottunk egy általános struktúrát, melyet minden évben követünk, biztosítva ezzel beszámolóink összehasonlíthatóságát. Kizárólag abban az esetben változtatunk ezen a struktúrán vagy az adattartalmon, amennyiben azt a működésünkben vagy az adatgyűjtési gyakorlatunkban bekövetkezett jelentős változások feltétlenül megkövetelik. |