Tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkban a sikeresség és a társadalmi elfogadottság mérőszámai nem csak a gazdasági mutatókban tükröződnek. Tevékenységünket egyre inkább annak a teljesítményünknek a tükrében értékelik, hogy mennyire vagyunk képesek csökkenteni a környezetre gyakorolt hatásunkat. A TVK elkötelezett az egészség, a biztonság és a környezetvédelem terén elért teljesítményének folyamatos fejlesztése iránt és nyíltan kommunikálja ezeket az eredményeket az érintettek felé. Kiemelt figyelmet fordítunk egy tisztább, élhető környezet és a biztonságos, egészséges munkafeltételek elérésére, amelynek érdekében a megelőzést és a felelős gondoskodást alapelvként kezeljük. A környezetközpontú gondolkodás és fenntarthatóság alapelvei szilárdan beépültek a hosszú távú stratégiánkba.
Gazdasági fenntarthatóságot támogató teljesítményünk
2010. évi teljesítményünk jellegét és tartalmát az iparágunkra továbbra is jellemző gazdasági válság, a piaci és pénzügyi környezet bizonytalansága határozták meg. A recesszióból való kilábalás ugyan elindult, a gazdasági növekedés azonban még nem volt számottevő. Technológia és termelés bővítő beruházások helyett, az iparági cégek többségéhez hasonlóan mi is leginkább működőképességünk és pénzügyi stabilitásunk megőrzésére koncentráltunk. Ebben a környezetben teljesítményünk döntően a meglévő termelőkapacitásaink kiaknázására, a petrolkémiai termelés hatékonyságának növelésére, termékportfóliónk diverzifikálására, az eszközök amortizáció miatti cseréjére, továbbá a gazdasági fenntarthatóság támogatására irányult. Meglévő forrásainkat zömében ez irányú projektekre, intézkedésekre fordítottuk. Így 2010-ben is kiemelten kezeltük az előállított termékek és szolgáltatások anyagszükségletének, energiaszükségletének, valamint a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentését, a működési biztonságot, egészséget és környezetet fenyegető kockázatok kezelését.
- Olefingyáraink hatékonyságának növelése központi téma maradt.
- Az F8001 kazán hatékonyságának növelését célozza a Kazán égéslevegő előmelegítése projekt, amellyel a szezonálisan keletkező többlet kisnyomású gőzt kívánjuk hasznosítani az Olefin-1 üzemben és ezzel földgáz megtakarítást elérni. Ennek előkészítését is befejeztük: versenyeztettük és kiválasztottuk a beépítendő új hőcserélő beszállítóját, valamint a helyszíni beépítést végző céget. Megvalósítását 2012-ben tervezzük (szintén kapcsolódik az Olefin-1 üzem 2012. évi nagyjavításához).
- Az Olefin-1 kazán kilépő füstgáz hőmérsékletének csökkentésével a berendezés termikus hatékonyságát kívánjuk fokozni a kazán tápvíz-előmelegítő fokozatának bővítésével. A megvalósíthatósági tanulmány már rendelkezésre áll, a projekt végrehajtását 2012-2016 között tervezzük.
- Folytattuk és sikeresen lezártuk az O-1 Fejlesztés projektet, amely az F 1009 etán kemence felújítását, kapacitásának bővítését tartalmazta. A korábban fel nem dolgozott és fűtőanyagként felhasznált etánt az F1009 kemencében feldolgozva etilént állítunk elő, ezzel javítjuk a fajlagos - 1 tonna etilénre jutó - alapanyag felhasználást.
- Az olefin melléktermékek feldolgozása projekttel elsősorban Butadién kinyerését vizsgájuk a nyers C4-frakcióból, amelyet jelenleg hidrogénezést követően alapanyagként dolgozunk fel az olefin üzemekben. A projekt megvalósításával finomítói és petrolkémiai szinergiák kihasználására törekszünk.
- Legrégebbi (1986-ban beindított) TVK-ás polimer termelő egységünk élettartamának meghosszabbítására készítjük elő a HDPE-1 üzem felújítását. Egyúttal, az üzemi termékportfolió bővítésére és katalizátor igényének csökkentésére projektet indítottunk a TEAL / TEB lefejtő és adagoló rendszer tervezett kiépítésével.
- Folytattuk a 2009-ben elindított projektek megvalósítását:
- Sikeresen és jelentős költség megtakarítással lezártuk a Villamos energiaellátás megbízhatóságának növelése projektet, melynek keretében az I. és II. fogadóállomások meglévő transzformátorai mellé egy-egy új transzformátort építettünk be.
- Alaptevékenységünk része az új termékek fejlesztése:
- 2010-ben általános fejlesztésként, a PP3 üzemben bevezettünk két 5. generációs Ziegler-Natta katalizátort a polipropilén termékeink gyártásához. Ezekkel a katalizátorokkal gyártott homopolimer és random kopolimer termékeink, már ppm mennyiségben sem tartalmaznak ftalátokat.
- Az előző ponttal kapcsolatosan, több termékünk esetében sikeresen csökkentettük az előállításhoz szükséges peroxid mennyiségen keresztül azok szénemissziós, organoleptikus értékeit (R959A, R1059A).
- 2010. negyedik negyedévében került realizálásra két új polipropilén termék első üzemi kísérleti gyártása (R159A-fröccsöntési területre, R780-autóipari alkalmazás, habosított lemezek), melyek vevői tesztjei folyamatban vannak.
- Figyelembe véve a piaci igényeket, több termékünk esetére dolgoztunk ki új adalék receptúrákat laboratóriumban, melyek átültetése az üzemi termelésbe folyamatban van (pl. FS340-03; 6000B; 7100S).
- A környezeti terhelés csökkentése érdekében folytattuk együttműködésünket bel- és külföldi partnereinkkel, hogy hagyományos műanyag termékeink módosításával biológiai lebomlásuk gyorsítható legyen. 2010 évi és korábbi kutatómunkánk eredményeként, a Széchenyi István Egyetem akkreditált laboratóriumának mérései alapján 8 olyan TVK-ás termék és lebomlást elősegítő mesterkeverék kombináció vizsgálatáról kaptunk jegyzőkönyvet, melyek megfelelnek a Környezetbarát Termék Non-Profit Kft. által a kiadott „biológiai úton lebomló hajlékonyfalú műanyag csomagolások (2009.12.14)” követelményrendszerének.
Társadalmi teljesítményünk Munka- és egészségvédelem
- 1 munkaidőkieséssel járó munkabaleset történt.
- 6 közlekedési baleset történt, melyek nem jártak személyi sérüléssel.
- Az elfogadott foglalkozási megbetegedések frekvenciája (TROIF) nulla volt.
- A TVK petrolkémiai egységeinek munkavállalói részvételi aránya a munkahelyi egészség-fejlesztési programban 89 % volt.
- A jelenleginél magasabb biztonsági színvonalat jelentő műszaki megoldások a kezelőpódiumok esetében.
- A biztonság fokozására, továbbá gazdasági szempontok alapján építettünk be új pillangószelepeket az Olefin-2 pirogáz-vezetékekbe. Az új készülékek beépítését és beüzemelését a 2010-es nagyjavítással összhangban sikeresen befejeztük.
- Légtechnikai szűrő beépítése tartályparki, Olefin-2 vezénylőhöz
- Zártrendszerű mintavétel kialakítása az Olefin-1 üzem területén
- Az Olefin-1 vezénylői klíma felülvizsgálata és módosítása.
- Olefin-2, HDPE-2 szivattyúk tömszelencéjének átalakítása kettős zárásúra.
- Hőközponti vezénylő mellett étkezőhelység kialakítása.
- Személyi mintavételhez szükséges eszközök beszerzése
Tűzvédelem
- A tűzvédelmi tevékenység a hatályos előírások szerint történt.
- Három tűzesemény történt 2010-ben.
- A hatósági ellenőrzések során bírság kiszabását megalapozó mulasztás feltárására nem került sor.
- Felújításra került az Etilén-propilén tároló tartályok és a Vasúti töltő-lefejtő tűziviz vezetékhálózata.
Humán erőforrás
- A bevezetést követően sikeresen működtettük a teljesítményértékelési rendszert (TÉR), amelynek alapján kifizetett ösztönző mértéke 2010-ben az éves alapbér 9%-a volt.
- Folytattuk a Staféta művezető utánpótlás programot, melyben jelenleg 11-en vesznek részt.
- 2010-ben a szakértők és középvezetők közül 21 munkatársunk vett részt 2 éves kompetenciafejlesztő programban.
- Az Erdey-Grúz Tibor Szakközépiskolával közösen vegyésztechnikus képzést működtetünk Tiszaújvárosban, jelenleg 30 munkavállalónk vesz részt a képzésben.
- A 2010-es évben 10 friss diplomás kolléga került be a Társaságnál működő gyakornoki programba.
- Oktatási és képzési programjainkon, amelyre összesen 85 millió Ft-ot fordítottunk, 2010-ben több mint 500 munkatársunk vett részt.
2010-es környezetvédelmi teljesítményünk
- 2010-ben a HDPE-1 és PP-3 üzemekben, illetve a Központi Hulladékudvarban történt hatósági ellenőrzés. A helyszínen tapasztaltak és a dokumentációs anyagokban rögzítettek alapján nem-megfelelőségek nem kerültek rögzítésre.
- A Központi Hulladékudvar megvalósulásának köszönhetően kialakult hulladékgyűjtési, tárolási módszer mind a Vállalat szervezeti egységei, mind pedig a szerződéses partnereink elégedettségére szolgál. Lakossági észrevétel, panasz bejelentés nem volt.
- A Műszaki Beavatkozási Tervben rögzített feladatok költség-hatékony végrehajtásával csökkentettük a 2009. év végén ismert környezetvédelmi kötelezettségeinket és a hatósági előírások maradéktalan betartása mellett 158 MFt-ot céltartalék került felszabadításra.
- Hatósági kötelezettségnek tettünk eleget az ipari víz tisztításából származó folyami iszap új technológiájú elhelyezésének megoldásával. Az új létesítmény beüzemelése a hatóság által megadott határidőre megtörtént, hatékonyan működik.
- A Szénhidrogén gázok visszanyerése a vasúti töltő-lefejtőben projekttel párhuzamosan készítjük elő propilén és LPG termékek visszanyerését a Tartályparkban. A töltési folyamat alatt elkerülhetetlenül felszabaduló és jelenleg fáklyán elégetett gázok jelentős részének visszanyerése mellett, a CO2 kibocsátás csökkentését valósítjuk meg.
- Az előzetes várakozásoknál jobb megtérülést értünk el az O-1 és O-2 közötti pirogázvezeték létesítésével. Az O-1 és O-2 közötti csővezeték üzembe helyezésével a fáklyázási veszteségeket csökkenthetjük a gyárak leállást követő visszaindulásánál. Ezen kívül az új csővezeték alkalmas az olefin üzemekben keletkező lefújt szénhidrogén gázok, vagy többlet fűtőgáz átadására és a másik üzemben történő hasznosítására. Alapanyag és földgáz felhasználást, CO<>sub2 kibocsátást csökkentünk a projekt megvalósításával.
- Projektet indítottunk az Olefin-1 F8001 kazánban az olaj tüzelés kiváltására földgáztüzeléssel. Műszaki-gazdasági előkészítését 2010-ben befejeztük, megvalósítást a 2011-2012 időszakban, az Olefin-1 üzem 2012. évi nagyjavításával összehangoltan tervezzük. A CO2 kibocsátás és az energia felhasználás csökkenését várjuk el a projekttől.
|