Aktívan részt veszünk a hazai és nemzetközi szakmai érdekképviseleti és tudományos egyesületek tevékenységében.
Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ)
A szövetség 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyarországi vegyipar területén termelő tevékenységet folytató vállalkozások fejlődését, érdekeik védelmét és érvényesítését szolgálja.
A MAVESZ tagja az Európai Vegyipari Tanácsnak (CEFIC) és az Ipari és Vegyipari Foglalkoztatók Szövetségének (ECEG).
A TVK a MAVESZ-nek alapításától fogva tagja és Olvasó Árpád vezérigazgató személyében a szövetség jelenlegi elnökét is adja.
Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSz)
A Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSz) 1991-ben alakult, a Magyar Vegyipari Szövetség szakszövetségeként. Képviseli a műanyagipar szakmai érdekeit, ellátja a tagok közötti egyeztetést és kapcsolattartást, folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és külföldi fejlesztési, termelési és üzleti folyamatokat, és ezek alapján szakmai információkat nyújt a tagoknak.
Az MMSz tagja az Európai Műanyag-feldolgozó Szövetségnek (EuPC), amelytől számos értékes információt kap az Európai Közösségen belüli eseményekről, különösen a műanyagipar szabályozására vonatkozó törvénytervezetekről. Az MMSz ezeket az információkat továbbadja a tagvállalatai felé, közvetett kétoldalú kapcsolatot teremt a vállalatok és az EuPC, a nemzeti szövetségek és azok tagvállalatai között.
A szervezet alelnöki tisztségére 2009-ben Petrényiné Szabó Krisztinát, a TVK kereskedelmi vezérigazgató-helyettesét delegáltuk.
Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE)
Az 1907-ben alapított egyesület programja a kémiai tudomány és a vegyipar fejlesztésének elősegítése.
A Magyar Kémikusok Egyesülete célja, hogy tagjai között a szakmai információkat cserélje, értékelje és közzétegye, valamint a tagok tudásszintjének emelése és elismertetése itthon és külföldön. A TVK munkahelyi csoportja 40 éve vesz részt az egyesület munkájában.
A Magyar Kémikusok Egyesülete Ásványolaj és Petrolkémiai Szakosztályának elnöke Olvasó Árpád TVK vezérigazgató.
Európai Vegyipari Tanács (CEFIC)
Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott államok vállalatai közül a TVK elsőként kapott meghívást az Európai Vegyipari Tanácsba. A CEFIC célja az európai vegyipar prosperálásának, fejlődésének elősegítése, valamint az iparágban a folyamatos fejlesztés és a lehető legjobb teljesítmény elérése a gazdasági, társadalmi szerepvállalás és a környezetvédelem terén egyaránt. Az 1972-ben alapított CEFIC 29 ezer európai vegyipari vállalkozást képvisel. Ezek a vállalkozások 1,3 millió embert foglalkoztatnak és a világ vegyipari termelésének egyharmadát állítják elő.
Európai Petrolkémiai Termelők Szövetsége (APPE)
Az európai petrolkémiai ipar szócsöveként működő fórum az APPE, amely közel 70 tagvállalata egészségügyi, biztonságtechnikai, környezetvédelmi kérdésekben, valamint a kereskedelem és versenyjog, energetika, logisztika, piackutatás, illetve a kelet- és nyugat-európai petrolkémiai tevékenységek integrálása terén alakítja ki és képviseli az iparág szereplőinek közös véleményét.
A TVK 1995 óta az APPE tagvállalata, Olvasó Árpád vezérigazgató jelenleg a szövetség igazgatóságának is tagja. Így társaságunk közvetlenül részt vesz a jogszabályalkotási és döntéshozatali folyamatokban csakúgy, mint a petrolkémia üzlet szereplőinek érdekképviseletében.
2010 során három igazgatósági ülésen vettünk részt, valamint közreműködtünk az Üzleti Információs Bizottság munkájában és az Energetikai Tanulmányt készítő munkacsoportban.
Az Üzleti Információs Bizottság, a Globális Petrolkémiai Versenyképességi Elemzés és a Petrolkémia Piackutatási Tanulmány összeállítására készülve egy negyedéves jelentési rendszert fejlesztett ki és működtet.
Az Energetikai Tanulmányt készítő munkacsoport kidolgozta és benyújtotta az iparági termékbechmarkot, amelyet a Climate Change Commmittee elfogadott, ezzel működését sikeresen lezárta.
2010-ben az APPE elsődleges célja volt, hogy benyújtsa és elfogadtassa a petrolkémiai termékbenchmarkot, az ETS és IED direktívák alkalmazására való felkészülést segítse, bővítse az Üzleti Információs Bizottság tevékenységét oly módon, hogy az üzleti elemzéseket hatékonyan támogató adatbázist építsen ki.